Tuti siker újra vásznon

A 42. Budapesti Függetlenfilm Szemle díjkiosztójáról dicsérő oklevéllel távoztunk. 34 alkotásból 4* jutott tovább az országos szemlére, másik 4 pedig oklevelet kapott. A rendezvény a Dürer Kertben volt.

A Tuti siker című kalandvígjáték, amely első igazán komoly alkotásunknak mondható, egy teljes évig készült az ötlet megszületésétől az utómunka befejezéséig. Mivel nagyon sok ember volt kíváncsi rá, úgy gondoltuk, hogy a legmegfelelőbb egy mozipremier lenne. Némi szervezés után március 24-én a nagyközönség (azaz picivel több mint kétszáz ember) a filmet a Puskin mozi nagytermében tekinthette meg.
Úgy tűnik, nem a premier volt az utolsó alkalom, hogy a Tuti siker vászonra került. A filmet ugyanis nem olyan régen beneveztük a 42. Budapesti Függetlenfilm Szemlére. A vetítés június 11-én, a díjkiosztó pedig június 12-én volt a Dürer Kert kistermében.

JÚNIUS 11.

14:15, a csapat várakozik a Dürer Kert bejárata előtt.
(Balról jobbra) Filippi Matyi, Kadosa Niki, Mia és Zsingor Dani

Rendezői változat: kell vagy nem?

Az előző bejegyzésben elmeséltem a drogprevenciós kisfilmkészítő verseny történetét elejétől a végéig, azonban egy apróságot nem írtam le. Vagy ahogy Galla Miklós énekelte: A történetből véletlenül kihagytam egy részletet. A nyálról akartam elmondani egy újabb érdekeset... Mondjuk én nem a nyálról szeretnék mesélni, hanem arról, hogy amikor megírtam a Kell vagy nem? című nem túl sikeres kampányfilmnek a forgatókönyvét, már akkor tudtam, hogy a megszabott 40 másodperc nekem kevés lesz. Ezért azt találtam ki, hogy több anyagot fogok leforgatni, mint amennyit abba bele tudok tenni, majd később összevágok egy hosszabb filmet.

Drogprevenció

Az Életrevaló Egyesület meghirdette a II. Országos Drogprevenciós Kisfilmkészítő pályázatot, amin én is részt vettem. Nem lettünk dobogósok, de a verseny sok élménnyel és tanulsággal szolgált. Ennek a versenynek a történetét szeretném elmesélni az ötlet megszületésétől egészen a gála napjáig, valamint szeretném röviden kielemezni a saját filmemet, és egyúttal választ adni arra, hogy mit kellett volna másképp csinálnunk.

Egyik éjszaka nézegettem az e-mailjeimet, és megtaláltam a pályázatról szóló levelet. Amikor láttam, hogy van 40 másodperces kategória, rögtön ráharaptam, mert tudtam, hogy erre lenne időm és energiám. Már akkor szétkürtöltem mindenkinek, hogy forgatunk, és utána egész éjszaka ezen járt az agyam. Meg is született „a nagy ötlet”, de később kiderült, hogy több sebből vérzik, ráadásul még az elkészítése is bonyolult. Itt szeretnék köszönetet mondani Patai Zsuzsi barátomnak és szaktársamnak, aki korábban drogambulancián dolgozott, ezáltal tisztában volt sok mindennel a drogokat illetően, és rávilágított a forgatókönyv gyenge pontjaira. Az ő segítségével sikerült egy sokkal értelmesebb történetet összerakni.

Miután megvolt a forgatókönyv, felkerestem Solti Bencét, aki nem mellesleg színész. Elmeséltem neki elejétől a végéig, miről is lenne szó, ő pedig nagyon lelkes volt. Utána már csak a helyszíneket kellett véglegesíteni, embert találni a drogdíler szerepére, és már foroghatott is a kamera.

Beugró az ELTÉ-n

Május 26-án délelőtt, amint félárbócra eresztett szemhéjammal éppen próbáltam ráhangolódni a kora délutáni nyelvi alapvizsgára, kinyitottam rutinból az elektronikus leveles ládámat, amiből kicsúszott egy levél ezzel a tárggyal: „Beugró az egyetemen”. Na most én először arra gondoltam, hogy ez valami vizsgával vagy felvételivel kapcsolatos információ, de azért rákattintottam. Ez állt benne: Sziasztok! Remélem nem felejtettétek el, hogy ma fél 4-től a 34-es teremben Beugró lesz Pokorny Liával és Rudolf Péterrel.

Ennél a pontnál már eldöntöttnek bizonyult a délutáni programom. Letudtuk a nyelvi alapvizsga szóbelijét, majd ünneplés közben (Ördögsarok) megemlítettem a dolgot csoporttársnőmnek, Fanninak, aki nagy fanatikus, úgyhogy csatlakozott hozzám. Arra viszont egyikünk sem jött rá, hogy ez a bizonyos esemény mit takar pontosan. Sétáltunk a főépület felé, amikor is Lia elsuhant mellettünk. Beértünk a 34-es terem előtti folyosóra, ahol már körülbelül 150 ember várakozott. Mondtam Fanninak, hogy menjünk előre, különben vagy nem férünk be vagy leghátulra kell ülnünk. Várakozás közben feltűnt Rudolf Péter is. Nem sokkal később betereltek minket.

Késői filmömlés!

2007 októberében kaptam meg életem első kameráját, ami előtte évekig vágyálom volt. Ezután elkezdtem kísérletezgetni – szép sorban mindent kipróbáltam, amit a videózásról szóló könyveimben olvastam. Egy idő után – ahogy azt minden amatőr filmes tenni szokta – képzeletbeli filmstúdiót is létrehoztam (ez olyasmi, mint a képzeletbeli barátom, Jim). Ez a filmstúdió a Vegas Pictures nevet viseli. Elsőre, másodikra és harmadikra kifejezetten hangzatos. Hmm – gondolja az ember, amikor először olvassa. Milyen izgalmas és kreatív! – gondolja tovább az ember. Las Vegas, fények, csillogás, kaland, Amerika, mozi... – lovalja bele magát az ember, amikor egyszer csak [a szerk.] közbeszól: bármilyen kreatívan hangzik ez a név, valójában a kreativitás teljes hiányának köszönhető. Miközben agyam 120%-a ezen dolgozott, eszembe jutott, hogy a Sony Vegas nevű programmal vágom az összes filmemet. Aha! – gondolta a blog írója.

A Vegas Pictures álomgyárában 2007 óta készül mindenféle kisebb-nagyobb mozi, viszont ezek közül mindig is csak a kisebbeket tudtam megosztani. Ennek két oka van: akkoriban a YouTube még nem engedett tíz percnél hosszabb filmeket feltölteni; a másik pedig az, hogy – mivel házunk nem éppen új, viszont régi – „a telefonvonalunk műszaki állapota nem tesz lehetővé nagyobb sávszélességet”. Fogalmazzunk úgy, hogy a kerületben nekem van a leglassabb internetkapcsolatom. Nem is nagyon merem elárulni a sávszélességemet, mert a lányok nem állnak velem szóba többé. Kellett pár év, hogy rájöjjek a megoldásra: felkerestem Roland barátomat (akinek ezúton is szeretném megköszönni a segítséget), és az ő szupergyors internetével feltöltöttük a filmeket. Itt most csak két filmről (egy játék- és egy dokumentumfilmről) szeretnék beszélni. Amik ezen kívül felkerültek, másik bejegyzés témái lesznek.