Drogprevenció

Az Életrevaló Egyesület meghirdette a II. Országos Drogprevenciós Kisfilmkészítő pályázatot, amin én is részt vettem. Nem lettünk dobogósok, de a verseny sok élménnyel és tanulsággal szolgált. Ennek a versenynek a történetét szeretném elmesélni az ötlet megszületésétől egészen a gála napjáig, valamint szeretném röviden kielemezni a saját filmemet, és egyúttal választ adni arra, hogy mit kellett volna másképp csinálnunk.

Egyik éjszaka nézegettem az e-mailjeimet, és megtaláltam a pályázatról szóló levelet. Amikor láttam, hogy van 40 másodperces kategória, rögtön ráharaptam, mert tudtam, hogy erre lenne időm és energiám. Már akkor szétkürtöltem mindenkinek, hogy forgatunk, és utána egész éjszaka ezen járt az agyam. Meg is született „a nagy ötlet”, de később kiderült, hogy több sebből vérzik, ráadásul még az elkészítése is bonyolult. Itt szeretnék köszönetet mondani Patai Zsuzsi barátomnak és szaktársamnak, aki korábban drogambulancián dolgozott, ezáltal tisztában volt sok mindennel a drogokat illetően, és rávilágított a forgatókönyv gyenge pontjaira. Az ő segítségével sikerült egy sokkal értelmesebb történetet összerakni.

Miután megvolt a forgatókönyv, felkerestem Solti Bencét, aki nem mellesleg színész. Elmeséltem neki elejétől a végéig, miről is lenne szó, ő pedig nagyon lelkes volt. Utána már csak a helyszíneket kellett véglegesíteni, embert találni a drogdíler szerepére, és már foroghatott is a kamera.

Forgatás

Első helyszín: egy park Zuglóban, ami gyakorlatilag egy nagy háztömb hátsó udvara. Itt akadt némi problémánk, ugyanis ebben a tömbben rengeteg idős ember lakik, akiknek a napi fő tevékenysége, hogy nézik, mi folyik az udvarban. Nem sokkal azután, hogy elkezdtünk a fal tövében ügyködni – kezünkben a porcukorral –, megjelent egy néni az ablakban és érdeklődött, hogy mi mégis mi a francot csinálunk itt. Mondtuk, hogy amatőr filmet forgatunk, a zacskóban pedig porcukor van. Biztos? – kérdezte. Tessék megkóstolni! – nyújtottam fel neki a tasakot, mire ő így reagált: Nem kell, köszönöm, van itthon négy kiló. Végül bevetettük a csodafegyvert: A rendőrségnek készítünk filmet. Ezzel sikerült meggyőznünk, és még csak nem is hazudtunk nagyot.

(Balról jobbra) Solti Bence István, Kovács Tibor, Végh Zoltán és jómagam

A következő felvonás akkor jött, amikor hátráltam a kamerával, és nem vettem észre, hogy egy virágágyás felé közeledem. Azt hiszem, a házmesternének van egy ilyen riasztója, ami akkor jelez, ha valaki vészesen közel kerül a virágokhoz. Már csak tíz centi választotta el a talpamat egy virágtól, amikor megjelent a lépcsőház ablakában és kiüvöltött, hogy azonnal takarodjak a virágágyásból. Itt következett a nem várt fordulat: megkérdezte, hogy van-e engedélyünk. Erre én azt feleltem, hogy közterületen vagyunk, a házból pedig egyébként se látszik semmi. Ekkor ő rákontrázott: Nem baj, hívom a rendőrséget. Ekkor egy picit a kelleténél jobban megijedtem, de azért folytattuk a filmezést.

Nem sokkal később – nagy meglepetésünkre – megállt egy mentő a ház előtt. Félrenyomott a néni – gondoltam magamban. Kiderült, hogy pontosan ugyanide jöttek valakihez – milyen ironikus. A kezdeti nehézségeket egy újabb lakó kompenzálta: egy fiatalabb hölgy kezdett el minket kérdezgetni, és amikor mondtuk, hogy mit csinálunk, nagyon megörült. Még azt is megkérdezte, hogy ő is benne lesz-e a filmben. Azért később még zárásképpen kiüvöltött valaki néhány számmal odébb, miszerint Hívja már valaki a rendőrséget!

Miközben a padon ülve falatoztunk, egy hölgy kijött az ominózus házból, és elmondta, hogy csak azért reagálnak így, mert félnek mindentől, mióta ez a sok csúnyaság folyik a világban. Mondtuk, hogy tőlünk nem kell tartani, mi csak filmezgetünk.

Második helyszín: gangos ház a belvárosban. Amennyiben a parkos élményünk nem lenne elegendő, jön a következő próbatétel. Amint közeledtünk a ház felé, azt láttuk, hogy tárva-nyitva a kapu, többen ücsörögnek előtte, a ház előtt pedig egy hatalmas teherautó ezzel a felirattal: KÖLTÖZTETÉS. Nagyszerű! – gondoltam.

A lépcsőházban ugyan nem kellett sok snittet felvennünk, de azért többször le kellett állnunk, amikor láttuk, hogy egy újabb kanapé vagy szekrény sétál lefelé a lépcsőn. Ezt megkoronázta az a fantasztikus lift, amelyikről külön bejegyzést tudnék írni. Ez egy özönvíz előtti szerkezet, amelynek a használata a következőképpen történik: kulccsal kinyitjuk a rácsot, kinyitjuk a liftajtót; felkapcsoljuk a villanyt (!), utazunk a kiválasztott emeletre, végül a liftet visszaküldjük a földszintre. Ez az egész művelet olyan robajjal jár, hogy az ember a lépcsőn sem érzi magát biztonságban, nemhogy a liftben. Akkor szakadt el a cérna, amikor szerettem volna felvenni, ahogy Bence bevágja az ajtót. Ennek a snittnek a hangja nagyon fontos volt. Megvártuk, még egy újabb bútor levándorol, megvártuk, amíg a lifttel egy család felmegy, majd odafönt bemennek a lakásba, valamint megvártuk, amíg a lift visszamegy a földszintre. Amint kimondtam, hogy Tessék!, a madarak jó hangosan elkezdtek csiripelni… Itt egyikünk sem bírta tovább, hatalmas nevetésben törtünk ki.

A lakásban végre gondtalanul tudtunk filmezni, azonban itt sem maradtunk nevetés nélkül. Történt ugyanis, hogy Bence elkezdte kiszórni a porcukrot a tasakból, és azt láttuk, hogy teljesen összeállt. Tudtuk, hogy kilóg a lóláb, úgyhogy szereznünk kellett valami mást. Kalcium pezsgőtablettát találtunk a lakásban, amit fel is törtünk és beletöltöttünk a zacskóba. Bence kiszórta, majd jött az a snitt, ahol úgy kell tennie, mintha felszívná. Az egyik felvétel során nem csak úgy tett, hanem véletlenül fel is szívott egy kicsit. (Emlékeztetőül: pezsgőtablettát.) Ami ez után következett, az számunkra nagyon szórakoztató volt...

Bemutatom a 21. század fahrtkocsiját, amit Hollywood is megirigyelhetne.

Igen, ez pontosan az, aminek látszik.

A teljes forgatás mintegy 9 órán át tartott, és már rég éreztem magam olyan fáradtnak, mint aznap este. Szeretnék külön köszönetet mondani nagypapámnak, aki a lakást biztosította, valamint édesanyámnak, aki fuvarozott bennünket és leste minden kívánságunkat.

Vágás

Az eredeti elképzelést meg kellett változtatnom. A forgatókönyv úgy nézett ki, hogy amint a srác fekszik a földön, egyszer csak visszatekeredik az egész film (mint a videokazetta), és ismét ott vagyunk a parkban, ahol a díler felteszi a kérdést: „Kell vagy nem?” Az utolsó snitt a srác közelije lett volna. (Ezt egy érdekes fordulatnak gondoltam a végére.) Sajnos azonban a vágás során rá kellett jönnöm, hogy a negyven másodperc borzasztóan kevés, viszont ha kihagyom az utolsó részt, akkor nem lesz kerete a filmnek. Ekkor találtam ki, hogy a film felénél egy hirtelen váltással, horrorisztikus hangokkal és képi világgal sokkolni kellene a nézőt, hogy legalább az a pont valamilyen hatással legyen rá. Hogy ez miért nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, arról később…
Addig is tekintsétek meg az elkészült művet:

Gála

A díjkiosztó gála június 4-én, szombaton, 13 órakor volt a BRFK Teve utcai épületében. A rendezvény házigazdája Preszl Éva, az Életrevaló Egyesület elnöke volt. (Véleményem szerint nagyon kedves hölgy.) Először köszönetet mondott ötszáz embernek és szervezetnek, majd elkezdődött a filmek levetítése. Majdnem az összes művet láthattuk. Két film között kihívta az alkotókat a pódium elé, hogy átadja nekik az emléklapot, különdíjat vagy a helyezésért járó díjakat, ezen kívül megkért mindig egy embert a csapatból, hogy meséljen a forgatás körülményeiről.

Bal oldalon a vászon, középen Preszl Éva, tőle
jobbra pedig a bűbájos Takács Katalin.

A gála közepe tájékán kerültünk sorra. Én már a jelentkezési lapon írtam a forgatás humoros pillanatairól, amit Preszl Éva bevezetőjében el is kezdett mesélni. Utána kihívott minket, átadott hármunknak egy-egy emléklapot, valamint nekem egy könyvet. (Pálfi Norbert: Noé Bandája) Érdekes, hogy pont egy olyan könyvet kaptam, amelyben abszurd humorral átitatott történetek vannak. Ezek ismertek engem valahonnan… Ezeken kívül nyertünk Szigetfesztiválos bemutatást – sok másik filmmel együtt. A legkellemesebb élményem az volt, amikor a közönségnek én is mesélhettem a forgatásról. Kiegészítettem a bevezetőt a többi humoros folttal, és hozzátettem azt is, hogy ezt mind azért mesélem, hogy „egy picit kiemelkedjünk a sötét, alvilági drogos környezetből”. A pezsgőtablettás sztorival sikerült megnevettetnem őket. Visszaültünk, majd levetítették a mi negyven másodpercünket. Miután elsötétült a kép, jött egy újabb kellemes élmény: egy őszinte tapsot hallottam a közönség részéről. Az elnök asszony egyébként csendben megjegyezte, amikor kint álltunk, hogy neki nagyon tetszett a film.

A gála egyetlen hibája, hogy a huszadik film után egy kicsit unalmassá vált. A legvégén kerültek sorra a dobogós filmek, amelyek némileg segítettek az ellaposodott hangulaton. Engedjétek meg, hogy megosszam veletek a 40 másodperces kategória első három helyezettjét. A készítőknek ezúton szeretnék gratulálni!

Harmadik helyezett:

Második helyezett:

Első helyezett:

Mindhárom filmben találhatunk valamit, amitől különleges. Az Egy új világot szeretném kiemelni. Talán ez volt az egyetlen olyan film, amely nem a droghasználat következményeit mutatta be, és így teljesen pozitív a kicsengése. Ez egy érdekes megközelítése a drogellenes filmnek.

A többi pályázati film is megtekinthető a Daazo oldalán.

A gála végén volt büfé nagyon finom pogácsákkal és más süteményekkel, ezen kívül több raklapnyi félliteres üdítőt lehetett elkapkodni az asztalról. A rendezvényen több tévétársaság is kint volt, így történhetett meg, hogy este felvillantunk a híradóban egy pillanatra.

Az adás ide kattintva megtekinthető.

Miért nem lettünk helyezettek?

Még mielőtt a kedves olvasóban felébred a gyanú: nem vagyok sem szomorú, sem csalódott a verseny eredményét illetően. Hogy miért? Mert tisztában vagyok azzal, hogy mik a filmem hibái, hogy miért nem gondolta a tisztelt zsűri érdemesnek a dobogóra. Szeretném, ha a Bence által említett szimpátiaversenyzés dolgot félretennénk. Természetesen egyetlen versenyen sem zárható ki a bunda lehetősége, valamint olyan is előfordulhat, hogy a zsűri egységesen más típusú filmekre összpontosít. Én viszont semmiképp sem szeretnék ezek mögé bújni, mert tudom, hogy itt messze nem erről van szó.

A mi filmünk „kudarcának” oka a filmelméletben keresendő. Ha megnézzük ezt a negyven másodpercet, azt tapasztaljuk, hogy bár elsőre izgalmasnak tűnik, valami mégis hiányzik. Amikor elkészült a film, sok embernek mutattam meg, akik leginkább korombeliek voltak. Többen megjegyezték, hogy nagyon jó a vágás, jó a ritmus, szépek a színek, el vannak találva a hangok, Bencének nagyon jók az arckifejezései, de az egész valamiért mégsem volt rájuk hatással. Ez a legfülsértőbb megjegyzés egy alkotónak. Lehet a kivitelezés fantasztikus, de ha a film nincs hatással a nézőre, vagy nem az előre eltervezett hatást váltja ki, akkor ott komoly gondok vannak. Feltettem magamnak a kérdést: mi is az oka annak, hogy a film nem volt hatással a nézőre? Íme a válasz: gyenge a történet és rossz a dramaturgia.

Egy drogprevenciós film forgatókönyveként az embernek elsők között jut eszébe, hogy túladagolás. Lelkes voltam és örültem annak, hogy végre van valami, amin el lehet indulni. A forgatókönyv kerek, van eleje, közepe meg vége, csak egy gond van vele: nemhogy cseppet sem kreatív, de már-már banális.

A dramaturgiáról... Sajnos túl sok eseményt próbáltam belesűríteni negyven másodpercbe. A snittek olyan gyorsan váltakoznak, hogy a nézőknek nincs lehetőségük elmerülni a filmben – gyakorlatilag arra sincs idejük, hogy felfogják, mi történik. Miután elsötétül a kép, még másodpercekig dolgozik az agy azon, amit látott. Olyan, mintha áttekertünk volna rajta. Ez a rohanás elvette annak a lehetőségét, hogy egy érzelmi ívet építsen fel a film. Így hiába a hirtelen váltás, a sokkoló hangok és kép, a néző maga nem kap sokkot.

A jó ötlet a mag, a kivitelezés csak héj. Egy gyenge lábakon álló forgatókönyvet csak igen ritka esetben lehet kompenzálni a kivitelezéssel. Ennek a gondolatmenetnek a kapcsán tettem a legfontosabb megállapításomat: a helyezést elért alkotók közül egyik sem foglalkozott komolyan a filmezéssel, nem készült filmes pályára, ezért ők végig egyetlen dologra, a remek filmötletre összpontosítottak. Mindeközben én a filmes megvalósításon törtem a fejem, és nem dolgoztam eleget a forgatókönyvön. A 40 másodperces kategória dobogós filmjei mind egyediek, kreatívak és/vagy csattanósak. Ezzel pedig azt hiszem, meg is válaszoltam a kérdést, melyet Preszl Éva tett fel a gála legelején: Mitől lesz jó egy drogprevenciós film? Egy dolog persze még hozzátartozik: érje el az általa kitűzött célt, azaz beszélje le a fiatalokat a droghasználatról, de legalábbis gondolkodtassa el őket.

Tanulságok

A forgatókönyv és a dramaturgia pontosan ugyanannyira fontos, mint a filmkészítés többi területe. Régóta küszködöm azzal, hogy a filmjeim nem eléggé hatásosak, és ez ennek a két dolognak a gyengesége miatt van. Nyáron egy picit átpártolok a dokumentarista oldalra, a játékfilmmel kapcsolatban meg átértékelem az elképzeléseimet. Jó volt részt venni ezen a versenyen, mert a filmforgatással és a vágással kapcsolatban is szereztem új tapasztalatokat. Ami pedig a legfontosabb: a gálán láthattam, milyen egy díjnyertes film, láthattam ezer különböző megközelítését a drogprevenciónak, és ez segít majd egyszer kiszabadulni abból a skatulyából, amelybe én raktam bele saját magamat.