Szóval itt van az én Zoli barátom. Már az oviban együtt rakosgattuk az építőkockákat – már amikor kegyeskedett befáradni. Akkor még nem sejtettük, hogy azok életre szóló barátságunk építőkockái voltak… Egy szép napon megpillantottam őt leendő általános iskolám 1/a osztályának névsorán. A tanító nénink megígérte, hogy az első héten még senki nem fog kapni a nyuszi pecsétnél (azaz a legjobbnak járó pecsétnél) rosszabbat az üzenőfüzetbe. A döntés egy kicsit elhamarkodott volt, mivel mi ketten Zolival egy padba kerültünk. Annyira nem bírtunk magunkkal, hogy a tanító néninek valahogy muszáj volt kikerülnie az ígéretét. Így esett meg, hogy kaptunk ketten egy nyuszit: Zoli az egyik felét, én a másikat.
Teltek-múltak az évek, mígnem Zoliék elköltöztek az ország szívéből egy picit távolabbra. Valamelyikünk agyából az az ötlet is kipattant, hogy töltsem ott a szilvesztert 2006-ban. Ebből a találkozásból két emlék maradt meg bennem erőteljesen. Az egyik, hogy körülbelül egy órával az újév előtt egy rossz mozdulat következtében beleöntöttem egy pohár sört Zoli billentyűzetébe. Ez több okból is vicces volt. Először Zoli próbált írni az MSN partnereknek, hogy van egy kis gond, de ez a képernyőn olvashatatlan betűrengeteg formájában testesült meg. Utána következett az, hogy egy vadonatúj klaviatúrát szerválunk a polc tetejéről. Bekötöttük, de nem működött. Nem maradt más hátra: Zoli bekommandózott a másik szobába (ahol a család többi része aludt), és lenyúlta a másik gép billentyűzetét. A másik emlék, ami megmaradt: a kis rakéták. Napközben vásároltam egy csomag mini-rakétát, melynek darabjait végül a kalandvágy fel is küldte az égbe. Nem jutottak persze messzire. Akkor még ez volt az izgalmas.
2009-ben már magasabbra tettük a mércét.
Kis zöldfülűek módjára kapásból az aluljáróban próbálkoztunk, mert gondoltuk mi, hogy ott olcsóbb. Be is vásároltunk. Tisztára úgy néz ki egy ilyen csomag rakéta, mint egy adag zsírkréta. (Lehet, hogy ebből ered a két szó hasonlósága…) Néhány napra rá egy tűzijáték-árusító oldalra tévedtem és láttam, hogy a hivatalos standoknál fél áron adják…
Kis zöldfülűek módjára kapásból az aluljáróban próbálkoztunk, mert gondoltuk mi, hogy ott olcsóbb. Be is vásároltunk. Tisztára úgy néz ki egy ilyen csomag rakéta, mint egy adag zsírkréta. (Lehet, hogy ebből ered a két szó hasonlósága…) Néhány napra rá egy tűzijáték-árusító oldalra tévedtem és láttam, hogy a hivatalos standoknál fél áron adják…
2010-ben pedig még ennél is nagyobb dobásra készültünk. Megbeszéltük, hogy rakéta-ügyben nem leszünk visszafogottak. Ismét pancserek voltunk – természetesen –, és olyan későn mentünk a tűzijátékárushoz, hogy már minden elfogyott. Megint az aluljáróban kötöttünk ki. Fogadni akartam, hogy milyen hamar találjuk meg az első fickót – már a lépcső tetején belógott a képbe néhány szál rakéta. Végül aztán az utolsó pillanatban – a rendőrök elől kimenekülve az aluljáróból – alkudtunk egy nagyon zsiráf [=penge] 12 darabos tűzijátékot kilövőállással.
Indulhatunk is Szentmártonkátára. Szépen kómotos…a francba, negyed óra múlva indul a vonat! Filmbe illően én előre futottam, az utolsó pillanatban sikerült megvenni a jegyeket, jött a vonat, ők balról, én jobbról felfutottunk a szerelvényre. A parti helyszínén pedig sok vicces dolog történt, amit viszont nem írás formájában szeretnék megosztani. Jóllehet, egy-két dolog nem került lencsevégre. Például amikor nekiálltam felfújni az új vendégágyat pumpa nélkül (azaz tüdővel), mert gondoltam, úgy menő leszek. Húsz perc fújás után felfedeztem egy másik lyukat is a matracon, ahova egyébként a pumpa csövét kell helyezni – azt a csövet, amit eredetileg nem tudtunk hová dugni… Ezen kívül a többórás karaokezás sem lett megörökítve, de sebaj, van itt más. Ha már sikerült felkelteni az érdeklődést, akkor következzék a Vegas Pictures legújabb filmje. Jó szórakozást és Boldog Újévet kívánok!
No comments:
Post a Comment