Beugró az ELTÉ-n

Május 26-án délelőtt, amint félárbócra eresztett szemhéjammal éppen próbáltam ráhangolódni a kora délutáni nyelvi alapvizsgára, kinyitottam rutinból az elektronikus leveles ládámat, amiből kicsúszott egy levél ezzel a tárggyal: „Beugró az egyetemen”. Na most én először arra gondoltam, hogy ez valami vizsgával vagy felvételivel kapcsolatos információ, de azért rákattintottam. Ez állt benne: Sziasztok! Remélem nem felejtettétek el, hogy ma fél 4-től a 34-es teremben Beugró lesz Pokorny Liával és Rudolf Péterrel.

Ennél a pontnál már eldöntöttnek bizonyult a délutáni programom. Letudtuk a nyelvi alapvizsga szóbelijét, majd ünneplés közben (Ördögsarok) megemlítettem a dolgot csoporttársnőmnek, Fanninak, aki nagy fanatikus, úgyhogy csatlakozott hozzám. Arra viszont egyikünk sem jött rá, hogy ez a bizonyos esemény mit takar pontosan. Sétáltunk a főépület felé, amikor is Lia elsuhant mellettünk. Beértünk a 34-es terem előtti folyosóra, ahol már körülbelül 150 ember várakozott. Mondtam Fanninak, hogy menjünk előre, különben vagy nem férünk be vagy leghátulra kell ülnünk. Várakozás közben feltűnt Rudolf Péter is. Nem sokkal később betereltek minket.

Odabent minden elő volt készítve: térmikrofonok a „színpad” körül és két kamera a közönség soraiban. Amikor mindenki elhelyezkedett és elcsendesedett, végre megtudtuk, miről is van szó: a média szakosok szervezték ezt a játékot, akik közül néhányan maguk is részt vettek benne. A fő téma pedig a celebvilág kifigurázása volt, azaz Pengeélen a sztárság. Rudi tartott egy rövid köszöntőt, amelyben beszélt pár mondatban a celebség hátrányairól, majd egy hölgyemény a szakról megjelent a színen Novák Péter-sapkában, és tájékoztatott minket arról, hogy ő lesz a „műsorvezető”.

A játékosoknak a jól ismert feladatokat kellett a színpadon végrehajtani. Szinte minden jelenetet úgy szerveztek, hogy vagy a Lia vagy a Rudi fent legyen a médiásokkal, ezzel is segítve őket, valamint a bonyolultabb szerepek rájuk lettek osztva. Néha viszont egyikük sem volt fent, itt kezdődtek a gondok... a média szakos hallgatók ugyanis nem színész tanoncok, és bár volt néhány nagyon is figyelemreméltó egyén, egyik-másik még a színpadi szereplés legalapvetőbb szabályaival sem volt tisztában. Gondot jelentett még, hogy a Novák Péter-lány olykor olyan halkan beszélt, hogy a hátul ülők visszakérdeztek. Ezen kívül a teremben alig volt fény, és valamiért nem akarták felkapcsolni a lámpákat.

Mindent egybevéve volt sok taps és nevetés, igazán élvezetes előadás volt. A végén mindketten kaptak egy ajándék tablót, valamint a kezükbe adtak egy harmadikat is. Ez a tabló a Beugró rendezőjét illette, aki szeretett volna eljönni – mesélte Rudi –, de a kislánya fellépett az óvodában, „és hát vannak nagyon fontos dolgok az életben, de van, ami mindennél fontosabb”. Peti köszönt el a legvégén, és megjegyezte, hogy „nagyon jól esett itt lenni”.

A számomra legfontosabb még csak ezután következett. Én ugyanis a fejembe vettem, hogy már pedig kérek tőlük autogramot. Kértem egy tollat Fannitól, és megálltam mellettük, de meglehetősen közel, úgymond jelzésértékűen. Éppen a médiatanárral beszélgettek. Miután befejezték, rájuk vetettem magam. Mondtam, hogy nagy hódolójuk vagyok, és szeretnék kérni egy-egy aláírást. Mindkettőjüket sikerült megnevettetnem, mert amikor mondták, hogy szívesen adnak, elővettem a zakóm zsebéből egy összehajtogatott ZH-t, és mondtam, hogy ennek a rosszul sikerült ZH-nak a hátulján még van hely. Rudi tartózkodó volt, de Lia végtelenül közvetlen és kedves. Megkérdezte tőlem, hogy „Ugye nem baj, ha tegeződünk?” Ezen annyira meglepődtem, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Végül ezzel a zsebemben távoztam: